3.-4.évfolyamos forradalmi könyvtárhasználati házi verseny volt a Mórában
29 csapat mérkőzött meg az iskolai könyvtárban a továbbjutásért, hogy a legjobb 2 csapat képviselhesse iskolánkat a kerületi könyvtárhasználati versenyen. A csapatok forradalmi neveket adtak maguknak és szebbnél szebb menetlevelet készítettek. Kiemelném a 3.n Talpra magyar c. 5 fős csapatát, akik Petőfit rajzolták le gyönyörűen a Múzeum lépcsőjére, amint szavalja a Nemzeti dalt.
A 3. n legjobbjai külön is dicséretet érdemelnek, mert a 29 csapatból a 3. helyet szerezték meg, negyedikeseket is leelőzve. Előnyükre szolgál, hogy gyakran forgatnak német szótárt, így a szótárhasználati gyakorlatiasságukat nehezen lehetett lekörözni.
Öt állomáson 50 percig versenyeztek összesen, volt értelmező kéziszótár használat, ahol forradalmi szavakat kellett kikeresniük a versenyzőknek, mint pl, kokárda, bizottmány, unió… A szövegértéses állomáson válaszolni kellett 10 kérdésre az Igy élt Petőfi c. könyvből: Petőfi a forradalom előestéjén hogyan érezte magát otthon, és hogyan osztotta meg mindezt imádott feleségével. Learning app tankocka keresztrejtvényt készítettem a 48-as eseményekkel kapcsolatosan, aki ügyesen megoldotta jutalomjátékként játszhatott a Legyen ön is milliomos könyvtári fogalmakból c. tankockámmal is.
Az igaz-hamis játék és a betűrendezés is a forradalom jegyében készült, az öt állomás kellőképpen megmozgatta az egész két évfolyamot.
Végezetül az eredmények:
I. helyezést ért el a 4. n egyik ügyes csapata: Andris, Petra, Lilkó, Janka, Nóri
II. helyezés : 4.b „Kisokosok” csapat: Márta, Hanna, Nóra, Lívia, Benedek
III. helyezés 3.n „Talpra magyar” csapat: Bálint, Bogi, Marci, Dávid, Dóri
IV. helyezés 4.a és a 3.b egyik csapata, azonos pontszámmal
4.a:Márciusi ifjak csapat: Gréti, Panni, Maryam, Szabi, Fanni
3.b.”Hős 5-ös” csapat: Csilla, Viki, Anna, Endre, Boti
Nagy gratuláció MINDENKINEK!
További fotók: ITT!!
Fotók, szervezés, feladatok írása: Győrfi Judit könyvtárostanár