fotók: © Győrfi Judit
Látogatás a Holokauszt Emlékközpontban
A tavasz folyamán kétszer látogattunk el a nyolcadikosokkal a Holokauszt Emlékközpontba.
Először a 8./a-val néztük végig az állandó kiállítást, majd második alkalommal összevonva a 8./b-vel részt vettünk egy rendhagyó órán: A holokauszt képregényekben és filmeken.
Mindkét esetben sok érdekes dolgot láttunk, s úgy döntöttünk, hogyha lehetőségünk lesz rá, minden évben szervezünk a 8. évfolyamoknak ebben a témakörben kihelyezett tanórákat.
Szervezők: Pádár Erika, Győrfi Judit
Egy kisdiák tollából:
Holokauszt emlékközpont
Nagyon sokkoló volt látni a múzeum bejáratánál azt a rengeteg nevet. Belegondolni, hogy akár egy családtagom neve is szerepelhet a listán, megrázó. Látni azt, hogy a mai napig járnak arra emberek és a szeretteiknek raknak csokrot vagy követ. (A zsidók használják, a lélek örök életének szimbólumaként). Az első teremben furcsa volt számomra az a vidám zene a háttérben. A kísérőnk felhívta ott a figyelmünk a csíkokra a terem oldalán, ami később kiderült, rendkívül jól szimbolizálja az életet.
Jó volt külföldiekkel is találkozni, ami azt jelenti, hogy másokat is megrázott vagy csak érdekli a történelem. A későbbi termekben rossz volt belegondolni, milyen kegyetlen is az ember. (A bútorokat/tárgyakat, ami zsidóké volt tilos volt megtartani, gúnyt űzni belőlük stb.) Az viszont jó érzéssel töltött el, hogy Horthy kiállt a zsidókért és nem küldte táborokba őket. Remélem, nem csak azért tette, hogy ne ítéljék el a későbbiekben, hanem mert tudta, hogy pont olyan emberek, mint ő. A legmegrázóbb a legmélyebb, a „piros” szoba volt. A háttérzene is nyugtalanító volt, sőt látni a sok lefogyott embert borzasztó volt. A felvételt látni a táborról szintén sokkoló volt, és hallani, hogy az utolsó pillanatig azt gondolták, hogy csak zuhanyozni mennek…És mi ilyeneknek segítettünk. Bukásuk után öröm volt látni, hogy próbáltak rajtuk segíteni, de az akkori tudományok miatt ez nem sokaknál segített. Vagy ki tudja…
Írta: Szatmári Dávid 8./a
