ILLÉS HANGA 3. osztályos tanuló áprilisban, a kerületi versmondó versenyen 1. helyezést, a májusi, fővárosi rendezvényen ARANY fokozatot ért el.
Előző tanévekben is dobogós volt, és mindig Nagy Bandó András versével lépett színpadra.
Idén nem találtunk a megadott (közlekedés) témában e költőtől alkotást, ezért kéréssel fordultam hozzá, segítsen! Adjon egy címet, vagy kötetét nevezze meg, hogy rátaláljak a megfelelő versre.
Nagy Bandó azonnal válaszolt: valóban nincs a témában alkotása, de elmegy teniszezni, aztán elkészül a „Hanga-vers”. („majd rittyentek egyet”. J)
Így született meg a Faluban és városban című költemény, amit a kislány azonnal megkedvelt, és hosszúsága ellenére pár nap alatt megtanult.
Köszönetet szeretnék mondani a Költőnek, amiért szívén viselte gondunkat, és azonnal meg is oldotta!
Ajánlom figyelmetekbe műveit, mert kedvesek, humorosak, könnyen megtanulhatóak!
…s ha egy következő kötetében majd rátaláltok erre a költeményre, gondoljatok arra, ezt Illés Hangának írta, aki iskolánk tanulója!
Fodorné Király Izabella
Zuglói Benedek Elek EGYMI által meghirdetett
Közlekedés a jövőben című kerületi rajzpályázaton
Polgár Zsófia (5.a osztályos) tanuló 1. helyezésben, valamint közönségdíjban részesült.
Gratulálunk!
Ebben a félévben Horváth Patrik, 7.b osztályos tanuló bejutott a Zuglói Tehetségkutató Verseny döntőjébe az első tíz közé.
Néhány nappal később az Orbán György nemzetközi zongoraversenyen Patrick a II. lett korcsoportjában(86- indulóból).
Így biztossá vált a jövő évi felvételije a konzervatóriumba.
Lelkiismeretes felkészüléséhez, kiváló eredményeihez gratulálunk!
Albert Andrea
Videó és további fotók: ITT
Rendhagyó modulzáró német óra az 5. n és d osztályokban étkezés témakörben.
Unregelmäßige Deutschstunde in den Klassen 5 n und d. Unser Thema war Essen und Trinken.
Értekes Anikó
Iskolánk alapítványáról olvashat ITT!
Kedves Szülők!
Van még lehetőség jelentkezni a nyári soltvadkerti táborra.
Határidőt módosítottuk 2018. május 25-ig.
A tábor időpontja: 2018. június 24 - július 01-ig.
Kísérő pedagógusok: Szőnyeg Dóra, Veisz Viktor és Csépes Beatrix
Részvételi díjak: - teljes zuglói díj: 26 222 Ft
- kedvezményes: 6 993 Ft
(3 vagy több gyerek, tartósan beteg, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény)
+ 1000 Ft egyéb programokra
A részvételi díj tartalmazza:
- Az útiköltséget, napi 5x étkezést, minden napra strandbelépőt és a programokat.
- Elhelyezés 5 fős faházakban történik.
Az idei tábor keretmeséje Mátyás király és a reneszánsz.
Jelentkezési lap és bővebb információ ITT!
Csépes Beatrix
csepesbeatrix@gmail.com
ITT!!