Móra Ferenc Általános Iskola 1144 Budapest-Zugló, Újváros park 2. ZÖLD ÖVEZET

MÓRA Iskolai Blog - Zugló

A jóga jó móka!

2017. április 27. - adminJ

joga.jpg

Fotó: Erdei Norbert

A jóga jó móka! – Gyermekjóga foglalkozások a Mórában

Idén 4 éve, hogy a Móra Ferenc Általános Iskola állandó délutáni foglalkozásai között

tudhatja a gyermekjógát, mely tulajdonképpen nem más, mint vidámság, játék, mozgás és

relaxáció szeretetteljes környezetben!

A gyermekjóga valójában alternatív mozgásterápia, amely során a gyermekek játékosan

megismerkednek a jóga szellemiségével, mozdulataival.

A foglalkozásokat a Lótusz Fénye Egyesület tartja. A civil szervezet célja, hogy óráikon a

gyerekek megszeressék a mozgást, és rátaláljanak a testi-lelki- szellemi és szociális

harmóniára.

„A tematikus foglalkozásokon a gyerekekkel olyan új gondolkodásmódot ismertetünk meg,

mely rávezeti őket, hogy az ember nem csak egy test, hanem sokkal több annál. Éppen ezért

játékos formában foglalkozunk többek között a jógafilozófiával, a nagy szellemi tanítókkal, az

egészséges életmóddal, a természet- és környezetvédelemmel valamint a lelki egyensúly

alappilléreivel.” – meséli Molnár Péter gyermekjóga oktató.

A gyermekjóga segíti mindemellett a vázizomzat optimális megerősítését, a helyes testtartást,

a hajlékonyság megőrzését, az egészséges test-és öntudat kialakulását, a gátlások leküzdését,

a mindennapi jó és rossz élmények feldolgozását, a testi-lelki egyensúly megteremtését,

valamint a béke és nyugalom megtalálását a hiperaktív gyermekek estében is.

Minden foglalkozás hangtálas relaxációval zárul, mely során beépülnek az órán

megtapasztaltak, a gyerekek elcsendesednek, magukba tekintenek.

A foglalkozások a 2016-2017- es tanévben a NEA támogatásából valósulhattak meg.

A Lótusz Fénye Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár!

Honlapcímünk: www.lotuszfenyjoga.hu

Írta: Molnár Péter testnevelő tanár, jógaoktató

nea-01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://moraiskolazuglo.blog.hu/api/trackback/id/tr9312459257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.